A tegnap tartott Exprert Computer partnernapon volt szerencsém beszélgetni az nVIDIA és az ATi-AMD kiküldött munkatársaival is, így van miről beszámolni. Persze ezek a beszélgetések nem hivatalosak és az most kikerülő anyagok sem vehetők készpénznek. Már csak azért sem, mert az AMD szerb embere már nem az első sörét itta, amikor leültem mellé, az esti fogadáson.

Az nVIDIA képviseletében ott lévő figura számos olyan dolgot mondott, amiről sajnos még a blogban sem szabad írnom, de volt néhány, publikálható infó is. Ilyen volt az, hogy az nVIDIA-t egy cseppet sem érdekli, mit csinál az ATi, úgyis ők a legnagyobbak és a leginkább tőkeerősek. A PhysX szerintük még akkor is élni fog, amikor a Havoc már csak egy rossz emlék lesz az AMD sikertelen kísérletei között. (Erre később azzal reagált az AMD embere, hogy mégiscsak furcsa, amikor a PS3-ban lévő GeForce kártya Havoc-ot használ).

Szintén publikus, de csak félhivatalos információ, miszerint a GeForce GT300-ról terjedő specifikációk finoman szólva is csak pletykák. Az NV-s pacák szerint nem csak a spec., hanem a név is kamu, az új GaForce új nevet fog kapni, ráadásul egy egészen új architektúrára épül majd. A kérdésre, hogy eddig mit csináltak, azt válaszolta, dolgoztunk az Ion-on és a Tegrán. Most hogy ezek kész vannak, több erőforrásunk marad az év végén érkező új diszkrét videokártyákra.

Este, az Holdudvarban rendezett fogadáson két a sarokban ülő és láthatóan unatkozó fazonra lettem figyelmes. Közelebbről derült ki, hogy egyikük a Csehországból érkezett Sapphire, a másik pedig egy szerb AMD képviselő. Remek, mondtam magamban és megtámadtam őket. Elsőként a HD 4770-ről kérdeztem őket, miért nem lehet kapni, tényleg vannak-e gyártási nehézségek? Állításuk szerint minden a legnagyobb rendben van, sőt, a HD 4770-hez készült chipek nem is a legjobb 40nm-es lapkák. Konkréten nem hangzott el, de a mondatokból lehetett érteni, hogy a legjobb chipek raktárba kerültek és várják, hogy leválthassák a HD 4870-et. Megtudtam azt is, hogy a HD 4750 kész van, sőt működik is, de addig nem akarják piacra dobni, amíg a HD 4830 és HD 4850 el nem fogy..

 

 

Beszélgettünk kicsit a mobil platformról is, kíváncsi voltam, mikor lesz utódja a Puma-nak. Legnagyobb meglepetésemre nagyon sokat hallhattam a Tigris és a Congo processzorokról, amik még az idén megjelennek. A 45nm-es gyártással készülő új mobile procik közül egyelőre csak a K8 alapúak kerülnek notiba év végéig, azonban jövőre már érkezik a K10-re (tehát Phenom II) épülő Champlain. Erről túl sokat már nem mondott a szerb úriember, azonban annyit elárult, olcsóbb és gyorsabb lesz, mint a konkurens Intel termék. A Champlain DDR3 vezérlőt kap, 45nm-en gyártják és akár 4 magos kivitelben is elérető lesz. További extraként hozzátette, szerintük a Windows 7 lesz az AMD igazi fellegvára, hiszen minden processzoruk támogatja a virtualizációt.

A Leadtek WinFast GTS 250-et bemutató tesztünkkel ismét elsők lettünk, pedig magyarország nagyon pici és jelentéktelen piac.. Ennek ellenére a Computer Emporium jóvoltából ismét világelsők lehettünk. Úgy tűnik, ha GeForce GTS 250-ről van szó, akkor csak a hardver-teszt.hu jöhet szóba..

Világelső!!

 
CeBIT 2009-ről kellene írnom, de az egyik partnerünk jóvoltából a világon elsőként próbálhattuk ki az Asus GeForce GTS 250-es kártyáját. Ez nekünk hatalmas lépés, hiszen eddig erre a hardver-teszt.hu életében nem volt példa.
 
 
  
Bár a termék elég LOL, de ettől még mi voltunk az elsők, akik foglakozhattunk vele! Remélem, nektek legalább olyan élvezet lesz a tesztet olvasni, mint azt, a világon elsőként elkészíteni! :)

1. rész, az odaút

 
A hivatalos, CeBIT 2009-es beszámolónk mellett, úgy gondoltuk, irhatnánk az utazásról, és arról, mit tapasztaltunk út közben. Kirándulás Hamburgban, katasztrófális cseh utak és szlovák maffizók egyaránt szerepelnek az utibeszámolónkban:

 
Péntek este 8 óra körül indultunk a szerkesztőségből. Hideg volt, de legalább az eső nem esett, így joggal bízhattunk abban, hogy nagyjából 12 óra elteltével, már egy hannoveri kávézóban csücsülhetünk. Mondanom sem kell, hogy a 12-ből majd 15 óra lett, pedig siettünk ahogy a lehetőségek engedték. Az első fennakadást egy szlovák benzinkútnál szenvedtük el, ahol autópálya matricát szerettünk volna beszerezni. Ketten bementünk a kútra és kértem egy 4 naposat. Odaát ugye euróban mérik az árakat, így egy ötöst kértek. Szerencsére az eladó tudott magyarul (nem voltunk meglepve) viszont számlát nem tudott adni. Először azt hittem nem érti amit mondok, de kiderült érti, csak náluk nincs számla. Van blokk, lebélyegezve, ezt el lehet számolni, rendes költség bizonylat. Eltelt pár perc mire megértettem, remélem az APEH is így lesz ezzel. A kocsihoz visszaérve vettük észre, hogy két A8-as áll mögöttünk, mindenféle gengszterekkel tele. Gyorsan odébbálltunk és rágyújtottunk, amikor a kocsiban maradt kollégánk jelezte, hogy az egyik rosszarcú egy kis elemlámpával vizsgálgatta a kúton álló kocsikat. Szerencsére az ő jelenléte elég volt ahhoz, hogy ne törjék fel, vagy vigyék el az autót.. Szép kezdet..
 
A szlovák autópálya nagyjából olyan, mint a miénk, azzal az aprócska különbséggel, hogy Bratislava nagyjából 20 perc alatt keresztülszelhető…
 
Átérve Csehországba már más a helyzet. Az egy dolog, hogy nem lehet matricát venni, mert éjjel nincs nyitva a shop. Az is egy dolog, a vacak 400km autópálya hálózatra annyi pénzt szednek, mint mi itthon 1100-ra. (átszámolva ugyanúgy kb. 1200 Ft. a matrica) Az viszont mélységesen felháborító, hogy az „autópálya” külső sávja használhatatlan. Nagyjából kétméternként van benne egy betoldás, amitől olyan, mint a régi M7 volt. Lehet, hogy a magyarok eladták a régi utat a cseheknek?? Szóval lehet menni a belsőben, ez ott megszokott. Mindenki ott megy, max ha gyorsabb autó van mögötte, lehúzódik míg megelőzik.
 
Prágában nincs elkerülő gyűrű, így megnéztük a várost is, szerencsére hajnalban értünk oda, így nem volt szinte semmi forgalom.
 
Prága után nincs autópálya, így Németországba egy fain hegyi szerpentinen lehet átjutni. Ez térkép szerint rövid és széles szakasz, valóságban viszont hosszú és kegyetlen kanyargós.
 
A ködben nagyjából 30 méter a látótávolság, bár az utat nem lehet eltéveszteni, mivel kétoldalt kb 60 centis hófal van. (ahol nincs hófal, ott havas táj és szakadó hóesés segít..) A kb. 100-120 kilométer röpke 3 óra alatt megtehető, persze se benzinkút, se pihenő nincs út közben..
 
 
 
 
 
 
 
 
Aztán egyszercsak eloszlott a köd, kiszélesedett az út 2x3 sáv + leállóra. Ekkor gyanús volt, hogy Németországban lehetünk, bár a korábbi ködben nem látszott az ex határ.. Szóval széles utak, gátlástalan száguldás és biztonság fogadott minket 3 országgal odébb. Hannoverig nem történt semmi, csak haladtunk, haladtunk és haladtunk. Volt néhány sebesség korlátozó tábla, így helyenként csak 130-cal lehetett menni, ami ugye idehaza a felső határ.. Apropó sebesség. A 130-as tempó ott a külső sávhoz elég, a középsőben már illik, 150-160-nal menni. Belülre nem merészkedtünk, mert olyan tempóban húztak el ott a kocsik, hogy a márkajelzés sem látszott rajtuk. Más világ..
 
Az üzemanyag beszerzése minden alkalommal galibát okozott, így volt ez az első német kútnál is. Telenyomtam a kocsit, aztán, mint aki jól végezte dolgát bementem fizetni. Hanyag eleganciával nem néztem meg hányas fejnél álltam meg, így a hölgy érdeklődésére csak egy őőőő volt a válaszom. Ekkor nem letorkolt, de még csak rosszallóan sem nézett rám, megkérdezte milyen autó. Ekkor az előtte lévő monitoron elkezdte nyomogatni a kamerák képét és megkerestük a miénket. Ekkor kisebb vita alakult ki, hogy szerinte az 5-ös a miénk, szerintem meg a 8-as (sötétben minden autó egyforma elölről nézve). Végül kiderül, a másik dízelt tankolt, így kizárásos alapon a 8-as nyert. Jót nevettünk és mindenki ment a maga dolgára.. 
 
Néhány óra múlva ismét megálltunk tankolni egy kedves kisvárosban, ahol a töltőállomás shopjában egy őszes úriember nézelődött. Amikor meglátta a velünk lévő hölgyet, azonnal előkapott egy szál szegfűt és boldog nőnapot kívánt! Elképesztő. Ott álltunk, halál fáradtan és köpni nyelni nem tudtunk. Itthon miért nem ilyen kedvesek az emberek?
 
Beérve Hannoverbe azt hittük nagy dugó, torlódások és parkolóhely vadászat vár ránk. Tévedtünk. A németek ugyanis okosak. Reggel 7-től, délután 4-ig a CeBIT-re vezető !!!autópálya!!! (merthogy van külön CeBIT Autobahn) egyirányúsítva van befelé, így az odaérkezők 8 sávon tódulhatnak. A CeBIT területére érve kb. 50 ember csak azzal foglalkozik, hogy a parkolást vezényeljék. Szalagok, kukásmellények, bóják és valahogy percek alatt már egy fedett parkolóban álltunk. Ekkor futott át az agyamon a gondolat, hogy miért néznek ránk úgy, mintha a balkánról jöttünk volna… mert onnan jöttünk…
 

Folytatása következik.. 

certamen 2009.02.25. 09:53

Med1on is blogol

Med1on blog oldala:

Örömmel mondhatom, hogy Med1on is elkezdett blogolni.. :) Igaz, egyelőre nem a magánvéleményét írja meg, inkább érdekes informatikai híreket tesz közzé. Remélem idővel megjön a kedve,  ahhoz is, hogy leírja a véleményét.

 

Cebit ügyek:

Sajtósként regisztráltam a Cebit oldalán és hamarosan kaptam is egy visszaigazolást arról, hogy vették a regisztrációt. Ezutűn arra kértek, h a jegyeimet (amik még akkor nem voltak) regisztráljam a lapjukon. Újabb regisztráció, majd újabb jelszavak következtek. Ezután persze nem történt semmi, ezért írtam a Cebit ügyintézőnek h mi van? A válasz annyi volt, h vegyek jegyet és regeljem sajtósnak. Megtettem, de reg külcsot nem küldtek. :) Másnak jött egy levél, h elküldték a sajtós belépőt. Fél óra múlva pedig még egy levél, amiben a korábban rendelt sima jegyek számlája volt. (persze nem arra a névre amire kértem...)

Újabb levelek, regisztráció.. a végeredmény az lett, h van három sima és egy sajtós belépőm.. Kaotikus? Nekem is. Jövőre tuti rögtön egy telefonálással kezdek, mert ezt a procedúrát nem szeretném újra eljátszani!

Azért ennek ellenére a hardver-teszt.hu színeiben kimegyek a Cebit2009-re és lesz helyszíni riport..de ez az ügyintézés...

 

 

Néhány gondolat az infomarketről..
 

Péntek délelőtt, 15 látogató, teljes pangás. A hostess lányok Zuma-t játszanak, a kiállítók közül többen meredten néznek maguk elé, talán azon gondolkodva, mit keresnek itt. A kérdés bennünk is felmerült, elvégre az Asus standján kitöltött kérdőíven és a Speedshopnál látott csini csajokon kívül semmi érdekeset nem láttunk kint. Ami mégis érdekes volt, arról közöltünk képeket.Pedig mi sajtós belépővel voltunk ott.. Mit gondolhat az, aki kicsengette az 1.300 Ft-os belépőt? Talán maradt kedve 50 forintos zsömlét enni? 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tuningolt alkatrész garanciája:
 

Mi történik, ha egy „húzott” alkatrészt viszünk garanciába? Lényegében semmi, már ha okosan járunk el. Tuningolni lehet, csak ha garanciára kerül a sor, legyünk körültekintők:

 

-         ha komplett gépet viszünk garanciába, mindenképpen állítsuk vissza a biost alap értékekre.

-         legyünk résen, a szervizes nem hülye. Ha meglátja az nTune, vagy Winfox programok valamelyikét a gépen, nem veszi fel garba a VGA-t.

-         ha csak alaplapot garanciáztatnánk, akkor csináljunk egy clr cmos-t, még otthon.

-         ha bios-t frissítettünk a DVD írón, alaplapon, VGA-n, akkor (ha még ennyire működik) mindig tegyük vissza a gyárit. A Bios frissítése is garanciavesztéssel járhat..

-         ha külön hűtést szereltünk az alkatrészre (ramhűtő a VGA-n, chipset cooler az alaplapon) mindig távolítsuk el, lehetőleg nyom nélkül

-         akármi is történik, sose ismerjük be, hogy nem referencia órajelen járattuk alkatrészeinket, ezzel ugyanis azonnal garanciát veszítünk

  

Ami a kiállításos cikkből kimaradt:

Vannak dolgok, amiket a hardver-teszt.hu oldalon egészen egyszerűen nem lehet leírni. Illetve le lehetne, de nem biztos, hogy a túlzottan szubjektív vélemények jót tennének a lehetőségekhez mérten tárgyilagos portálnak.
 

A szombati kiállításokról ejtenék pár szót. Nos, a Budapest Game Show tetszett is meg nem is. Tetszett, mert sok érdekes játékot láttam, tudtam néhány szót váltani a rendezőkkel és nem szabad szó nélkül hagyni a csini hostesseket sem. Igaz, egy hosszú kávé 400 forint volt (lehúzás 2.0) és a környezetvédelem jegyében kint egyetlen szemetes sem volt a bejárat közelében.. A helyszín alulméretettségéről már írtunk az oldalon, arról viszont nem, hogy a kiállított és bemutatott játékok közül egyes egyedül a Red Alert 3 igényelt gondolkodást. Az összes többi játék (talán kivétel még a FIFA09) kizárólag a gyilkolásról szólt. A cikkben is említett Death Space prezentációját végző fiatalember nem győzte hangsúlyozni, nem elég lelőni az ellenfelet. Jobb, ha letépjük a végtagjait, vagy szétrugdossuk.. Mellettem egy anyuka állt, nyakában a 3 éves kisfiával.. Igaz, az már a szülő felelőssége, hogy hová viszi a csemetét, de belegondolni is rémes, milyen világképe lesz ennek az apróságnak 5 év múlva.. 

Kellemes színfolt volt a BGS08-on, a Kristálycsarnok asztala. Itt egy figurás társasjátékot próbálhattak ki a látogatók. Ebben stratégia és taktika párosul a játékos képzeletével, míg végül a fantasy kis figurákon keresztül ölt testet. A játékhoz néhány dobókocka, mérőszalag és az induláshoz kb. 25.000 Ft. kell:

 

 

 

 

 

 

 

 

A mod-tesch HALL beszámolóból sajnos kimaradt a Skinzone standjának bemutatása. A cég egyedi számítógép burkolat-matricák gyártásával foglalkozik. Legyen a csinosítandó eszköz notebook vagy asztali gép, a Skinzone elkészíti a méretre vágott matricákat. Az ötlet nekünk nagyon tetszett, a helyszínen pedig megtudtuk, hogy a matricák nyom nélkül távolíthatóak el az eszközökről: 

 

 

hardver-teszt 2008.10.24. 17:34

Őszi harc

Kisebb szünet után, úgy gondoltam, van pár dolog, amit itt osztanék meg olvasóinkkal:

 
Hiába az ötlet:
 

Mivel lapunk jóval kisebb stábbal dolgozik, mint a többi site, ezért nekünk valamivel tovább tart összeállítani az anyagokat. Így fordulhat elő, hogy mi már keddel elkezdünk dolgozni egy anyagon, ami csak péntekre lesz kész. Azonban csütörtök este még lehoz egy konkurens magyar oldal is hasonló cikket (neki fél nap alatt megvan, ami nekünk 3 nap meló), így a mi pénteken megjelenő cikkünk már csak másolatnak tűnik. Pedig szívünk lelkünk benne van, de hiába, ha már csak 2-ok lehetünk..

 

Hasonló problémával küzdünk a tesztek terén, mivel egy-egy sokoldalas teszten 1-2 hétig dolgozunk. Addigra persze a konkurencia megjelenteti a sajátját, így a miénk már nem tűnik original-nak. Persze bízunk abban, hogy a cikkek sajátos hangvétele és a szerkesztő (sokszor ironikus) kommentárja szórakoztatóvá teszi az olvasást.

 
Nyereményjáték:
 

Sajnos csak a hét közepén kaptuk meg a nyereményjáték ajándékai közül az utolsó darabokat, így csak most tudjuk elkezdeni a postázást. Aki esetleg aggódott, hogy csak kamu volt a játék, az nyugodjon meg, megkapja a nyereményt. Sajnos néhány partnerrel nem találkozunk napi rendszerességgel, emiatt csúszott két hetet a kézbesítés.

 
Válság:
 

Nem hagyhatjuk szó nélkül a gazdasági világválság hazánk informatikai életét érintő részét. Eddig is nehéz volt boltként talpon maradni, most pedig szinte lehetetlenné vált. Mi lehet a megoldás? A szokásos. Páran belebuknak, páran eltűnnek, aki pedig túléli, az nyer egy kis mozgásteret. A befuccsolt cégek ismét maguk mögött hagyják a garanciális hardvereket és az elkeseredett vevőket, akik ismét a madaras áruházban vesznek majd PC-t. Kár..

 
Fejlesztés:
 

Oldalunk néhány helyen kisebb átalakításon esik át a napokban, reméljük az új design tetszeni fog az olvasóknak. Néhány héten belül új rovatokat is elindítunk, ennek részletei azonban még nem publikusak. Tovább bővült a partnerek akciói részleg, már közel 300 akciós hardverből válogathat az érdeklődő. A VGA összehasonlító is új programokkal és új videokártyákkal gazdagodott (60 VGA 360 eredménye) és még messze nincs itt a vége..

 

 

hardver-teszt 2008.09.13. 10:47

Vége a nyárnak

Már ősz van, pedig csak néhány hónapja nyitottuk ki a hardver-teszt.hu kapuit az olvasók előtt. Az a néhány hónap (szám szerint már 6 és fél), elég volt ahhoz, hogy megismerjen minket a piac. Ha nem is általánosan ismert az oldalunk, de ha odaszólok egy hardveres cégnek telefonon, már tudják, ki az a hardver-teszt.hu . Ez nagydolog, legalábbis nekünk az.

Hosszas és meglehetősen izzasztó tárgyalások után, az oldalunkon látható logók immár nem csak „díszítő” elemei az oldalnak, hanem garanciát is jelentenek a működésünkhöz. Itt elsősorban nem az anyagi hozzájárulásra gondolok, hanem a kapott termékekre, információra, segítségre. Köszönhetően a szép hosszú partnerlistának, most már nincs olyan termék, amit néhány napon belül ne kapnánk meg tesztre.

Elindult a „partnereink akciói” oldal, ahol minden csatlakozó cég elhelyezheti aktuális akciós hardvereit // szoftvereit. Reméljük olvasóink is kedvelni fogják új részlegünket, elvégre itt mindig jó árakat találnak!

Bővítettük a VGA összehasonlítónkat is, immár közel 50 videokártya, 260 eredménye található az adatbázisban. Nem titok, ez a hardver-teszt.hu legnézettebb oldala, nem véletlenül vagyunk á büszkék. (Arról nem beszélve, hogy Magyarországon egyedülálló ez a szolgáltatás.)

A fejlődés megállíthatatlan, még akkor is, ha a két nagy szándékosan, vagy néha csak véletlenszerűen rálép a lábunkra. Ilyenkor botlunk egyet, majd leporoljuk magunkat és megyünk tovább. A célunk még most is Magyarország legszínvonalasabb hardver portáljának létrehozása, ami nem a leglátogatottabb, de a legigényesebb.

Nemrég teszteltük a 9500GT VGA-kat, hazánkban elsőnek, ami egy ilyen kicsi piacon jó ízű fricska a két nagynak.

Fennállásunk óta első alkalommal hirdettünk nyereményjátékot, amihez már négy partnerünk csatlakozott. A nyeremények is szépen megszaporodtak a kezdeti 4 MP4 lejátszóhoz képest. Reméljük, sokan játszanak majd és a díjak is elnyerik olvasóink tetszését!

Minden kedves látogatónknak szeretnék további jó böngészést kívánni oldalunkon!

„hardver-teszt.hu – ahol nem a hirdetők kedve szerint születik tesztgyőztes”

 

 

 

Lassan ötödik hónapja vagyunk jelen a hardver-teszt.hu oldallal a tesztelő portálok között. Ez idő alatt sokat fejlődtünk, mégis minden nap minden percében ugyanazok a kérdések motoszkálnak a fejemben. Mindent jól csinálunk? Minden tesztünk olyan amilyennek lennie kell?

 
Mikor megjelenik egy anyagunk, akkor mindig elégedett vagyok, mert tudom, rengeteg munka van mögötte. Előfordul, hogy egy hétig matatunk egy-két termékkel, holott a végeredmény csak egy 6 oldalas cikk. Ilyenkor azzal vígasztalom magam, hogy mi legalább alaposak voltunk.
 
Az utóbbi napokban több, elég éles kritika ért minket a fórumban. Főleg a GTX 260 vs HD4850 ügyből kifolyólag. A kedves kritizátornak persze elképzelése sincs, hogy mennyi energia és álmatlan éjjel fekszik egy ilyen tesztben, csak kritizál. Neki nincs más dolga, mint olvasni és képeket nézegetni, míg mi… Míg mi nappalokon és éjjeleken át tesztelni való után kutatunk, mérünk, szerelünk, fotózunk és írunk.
 
Ezúton itt a blogban üzenem minden „nem tetszik a fénykép, nálam több pontot kapott, és jobban értek ehhez” olvasónknak, hogy dugják össze a fejüket és csináljanak saját oldalt. Azthiszem nem csak mi, hanem a két nagy portál is egyetért ezzel, elvégre szívünk-lelkünk benne van a weboldalinkban. Kritikára persze szükség van, de építő kritikára és nem az állandó „csakazértisbelekötökvalamibe” emberekre.
 
Más.
 
Megszülettek a nagy VGA tesztek, ezzel teljesebb képet tudunk adni a VGA összehasonlítóban is. A GTX 260, GTX 280, HD4870 és HD4850 elég alapos tesztnek lett alávetve, remélem érdeklődéssel olvassátok majd.
 
A napokban Samsung hdd teszt is lesz, amelyből megtudhatjuk, hogy a méreten kívül sebességet is nyerünk-e az új merevlemezek révén.
 
Természetesen nem feledkeztünk meg az Asus coolerek második felvonásáról sem, már csak csiszolgatjuk a tesztet, hamarosan ez is közzétételre kerül.
 
Sajnos a nyári meleg nem óhajt csillapodni, így a tavasszal elkezdett és azóta is befejezetlen rendszerhűtő tesztünk is új lendületet kapott, reméljük néhány héten belül ezzel is jelentkezhetünk.
 
Mindenkinek további kellemes nyarat, pihenést, a dolgozóknak pedig jó klímát kívánunk.

 Mikor lapunk, a hardver-teszt.hu elindult még csak a sötétben tapogatóztunk. Igaz, hogy már akkor is volt egy remek programozónk és egy jó teszterünk, de semmi több. Egy csomó ambícióval és tettvággyal fogtunk neki felépíteni a kis hardver birodalmunkat. Azóta négy hónap telt el és igaz vér profikká nem váltunk, de megtanultunk egyet, s mást. Mik ezek a dolgok? Pl.: az emberek szívesebben olvasnak olyasmiről, ami sosem lehet az övék, (pl.:GTX280 VGA, 350.000Ft-os notebook) és néznek meg olyan teszteket, amik távol állnak a hétköznapi használattól. Ennek ellenére lapunk továbbra is a „kisemberekhez” szól, azokhoz, aki kétszer is meggondolják elköltenek-e 15.000Ft-ot bármely alkatrészre.

 
 Valahogy, ahogy teltek a napok, hetek, hónapok megtanultuk az olcsó, de megbízható termékekben is meglátni szépet. Furán hangzik, valóban fura is, hogy szép lehet egy élettelen tárgy. Pedig a hardverek csodálatosak. A most megjelenő újdonságok biztosan minden számítástechnika iránt érdeklődő figyelmét felkeltik. HD4850, HD4870, Intel P45, Nvidia GTX280, GTX260, EEE PC és még percekig sorolhatnánk. Ezek a dolgok azok, amik szépek és drágák. Természetesen foglalkozunk ezzel is, de nem csak ezzel. Talán éppen ez különböztet meg minket a nagyoktól. Nem csak a megfizethetetlen hardvereket vesszük szemügyre, hanem az olcsóbb dolgokat is. Persze ettől még lesz hamarosan EEE PC és GTX280 VS HD4870 teszt, de ezek koránt sem annyira szívügyeink, mint pl.: egy 13.000FT-os processzor, ami kis tuninggal megveri az 50.000-est.
 
 
 Szóval minőség vagy mennyiség? Minőség! A tesztekben, a leírásokban, az oldal felépítésében elsősorban erre törekedtünk. Ha hardver-teszt.hu sosem válik akkora mamuttá mint a pro, vagy a hoc, azt sem bánjuk, ha megtarthatjuk egyéniségünket, és stílusunkat. Egy teljesen elanyagiasodott világban próbálunk alkotni valamit, ami már-már inkább a művészet, semmint a profit irányába halad. Remélem sokan kísérnek minket utunkon, ahol bebizonyítjuk, hogy nem a legek hajhászása a legfontosabb az életben. Lehet nagyot alkotni szépen, csendben, stílusosan is!

Elviselhetetlen a meleg az Asus, Manta, Knup társaságában

 
Mikor ilyen meleg van, még élni sincs kedve az embernek. Persze az élet nem állhat meg, így legyen akár 35 fok, vagy -20, a tesztelés nem áll le. Így volt ez a héten is. Asus CPU coolerek, Manta hangeszköz és vicces Knup 2.0 járt itt.
 
A klíma kellemesen tette a dolgát, de sajnos nem lehet mindíg a hűtött helységben lenni. Nem panaszkodni szeretnénk, csak egy kis együttérzést várunk. A hardverek nem jönnek maguktól a teszt laborba. Ki kell menni a melegbe értük és olyankor elviselni, ami kint van.
 
Az Asus processzorhűtőivel nagy előszeretettel foglalkoztunk, elvégre múltunk szerves része a cooler piac.. A Silent Knight ventilátorok szépen dolgoztak, bár sajnos a levegőt nem ránk, hanem a falra fújták. A cooler teszt örömébe vegyült egy kis üröm is: klíma nélkül kellett dolgozni, így volt igazi kihívás a ventik előtt.
 
A hangszórók tesztelése ehhez képest már álom. Nincs más dolga az embernek, mint játszani, vagy filmet nézni, és közben tekergetni a hangerőszabályzót. Ez a része ment is, talán jobban is a kelleténél. A Manta hangereje és formája teljesen lekötött minket.
 
A Knuppal már bajban voltunk, ugyanis a világítós hangszóró csak sötétben mutatja meg valódi arcát. Rövid küzdelem után végül megszülettek a fényképek, reméljük tetszeni fog majd a készülő cikkben.
 
Még mindig meleg van, a hardverek sírnak, ha dolgoztatjuk őket. A csapat egyik fele már felhagyott az asztali gépen történő munkával, mondván nagyon fűt a gép és a monitor. A laptop kisebb hőtermeléssel, igaz kényelmetlenebb használattal ezúttal jobb alternatíva.
 
Kívánunk mindenkinek szép nyarat, jó nyaralást. A cikkeinkhez pedig klimatizált szobát és hideg sört.
Az volt az elképzelés, hogy néhány kattintással kezelhető, gyors VGA összehasonlítót alkossunk. Hónapok fejlesztő munkája után végre elkészült. Én imádom. Néha csak azért nyomogatom mert tetszik.
 
Lényegében arról van szó, hogy a hardver-teszt.hu oldalon videókártyákat lehet összemérni. Ki lehet választani 8 teszt alkalmazást (3d markok, Crysis, Assasin’s creed, Source) és két vga-t a 30-ból. Ekkor a program ad egy grafikont, és máris látható melyik az erősebb. A végfelhasználók ennek segítségével hamar döntési helyzetbe tudják hozni magukat. A hardver elemeket árusító boltok//boltosok pedig pik pakk válaszolhatnak a klasszikus kérdésre: 8500GT DDR3 vagy 8600GT DDR2? :)
 
Remélem, mindenki legalább annyira nagy örömmel használja majd a vga összehasonlítót, ahogy azok, aki már felfedezték a benne rejlő „csodát”.
 
 
Kaptunk hideget-meleget az AMD X3 tesztünkkel kapcsolatban. Mi az olvasókért vagyunk, így újra nekifutunk a kérdésnek. Lesz Phenom X4,Phenom X3 és A64 X2 is a tesztben. Lesz multitask, konvertálás, játék teszt, akár egyszerre, egyidőben több is. Kap a több mag még egy esélyt, elvégre mindent az olvasókért. Bízunk benne, ez a teszt kevésbé osztja majd meg az olvasótábort, mint a korábbi X3.
Memória tesztelés zajlik „laborunkban”. Ritka egy unalmas elfoglaltság. Ram modulokat betenni, kivenni, beállítani, aztán tesztprogramot futtatni… Uncsi. (talán a hardver elelmek közül ez a legunalmasabb) Egyik teszt sem túl látványos, az Everest csíkoktól és értékektől káprázik az ember szeme. A végeredmény persze nagyon hasznos, nem mindegy milyen memóriákat használunk gépünkhöz.
 
Igaz eddig el kellett jutni. Nem volt olyan egyszerű, mint terveztük. Mikor ez első pár CSX memória az alaplapba került, az nem adott képet. Gondoltuk, hogy csak a konfigurálása rossz a GBT GA-P35-DS3L-nek. Clear cmos, reset, VGA ki-be. Megjött a kép. Egyetlen felirat fogadott: bios visszaállítás külső meghajtóról… Persze mindegy mit dugunk bele, legyen az pendrive, HDD vagy FDD, a felirat konstans. Ez az alaplap meghalt. Pedig csak 3 hete van nálunk.
 
Sajnos korábban már egy teszt lefutott vele és lehet, hogy akkor sem volt 100-as. Akkor egy GA-P31-DS3L volt a P35 vetélytársa. Természetesen a napokban ellenőrizzük, jól mértünk-e a tesztben. Ha nem közzétesszük a javított eredményeket.
 
Mitől pusztult ki az alaplapunk. Rejtély. Természetesen leadtuk garanciába és ezúton köszönjük a Zóna Computers-nek a gyors cserét. Már az új P35-ben izzadhatnak a CSX memóriák, nem kegyelmezünk nekik.
 
Megjelent az IBM T30-as ismertetőnk. A cikk végén, kissé reklám szagú megjegyzés is felkerült az oldalunkra. Nem hirdetésnek szántuk. A terméket tesztre beadó cég semmilyen anyagi juttatást nem ad oldalunknak, ezért nem is kell reklámoznunk őket. Mégis inkább az ő termékük vásárlását preferáljuk, semmint bármelyik multiét. Eddig ezzel a témával nem más tesztoldal nem foglalkozott, talán okkal, talán nem.

Az oldal minden munkatársa nevében nem írhatok, de az én véleményem az, hogy nem szabad mindent a nagy áruházakban megvenni. Ott sem segítséget nem kap az ember, sem utólagos támogatás. A kiskernek minden egyes vevő számít, ezért mindent meg is fog tenni érte. Ott ember az emberrel köt üzletet és nem egy személytelen órással.

A rendszerváltás óra eltelt közel húsz év alatt elég pénzt adtunk a külföldi vállalatoknak. Talán itt az ideje a tudatos vásárlásnak. Tőlünk nyugatra a számítástechnika 50-50 arányban oszlik a nagyok és a kicsik között. Ha idehaza is eljutunk ide, akkor talán van jövője a kiskereknek.

Sajnos a számtech szakmában is vannak akik rontják az összképet. Van kereskedő aki egyszer akar nagyot kaszálni, aztán majd lesz valami. Ha ez a benyomásunk vásároljunk máshol, elvégre az eladó van értünk.

A kiskereskedéseknek pedig csak egyik beszállítónk örök becsű mondását tudom figyelmébe ajánlani:

„Nem a többi kiskerbolt az ellenség, hanem a multik. Ha összefogunk, akkor van esélyünk, ha nem, elvesztünk.”

A bejegyzéshez kapcsolódó link: http://hardver-teszt.hu/test.php?tID=80

Elképzelhető, hogy ismét brutális drágulás várható az informatikában. A folyamat még kora tavasszal indult, amikor a Hynix baklövése miatt elindultak a ram árak felfelé. Ez volt hosszú idő öta az első eset, hogy valami drágulni kezdett. Ezután most a kínai földrengés... Minden neves gyártó jelen van Kínában, gyártat is ott. Elsőként az Intel tett bejelentést, hogy 945, G31, G33 chipjeit drágítja. Ma pedig a PCB árak emeljedését prognosztizálták. A két hatás együttese révén, akár 20% is lehet az áremelkedés. Milyen alkatrészekre lesz ez kihatással? Alaplapok, vga kártyák, memória modulok.

Hogyan alalakulhat ki ekkora áremelkedés egy földrengés miatt? Úgy, hogy ha a kínai gyár csak 2%-ot emel egy bizonyos hardver elem árán, az a kamatos kamat elve miatt, mire magyarországra ér, akár 50% is lehet. Mivel egy alkatrész elég sok alkotóelemből épül fel, ezért ez a hatás némileg tompul. Azt viszont tény, ha már 2-3 komponens drágul, akkor a végtermék is sokkal többe fog kerülni.

Aki most vett gépet, vagy cserélt alkatrészt biztosan jól járt, valószínűleg nyár végéig csak drágulások várhatóak. Remélem nem a próféta szól belőlem és a várt emelések elmaradnak, legalábbis a főbb hardver elemek terén.

Mostanában több jelzés is érkezett, hogy egy hardver teszteléssel foglalkozó oldal ne elavult alkatrészekkel dolgozzon. Valahol jogos a megjegyzés, úgyhogy a teszteléshez eddig használt Gef 7300GT és Gef 7600GS nyugállományba vonul. Az utód még kérdéses, addig a 9600GT fog helyettesíteni. Remélem ezzel ismét előre lépünk, még több olvasót csábítva lapunkhoz. A ma feltöltésre kerülő P31 vs. P35 teszt még a régi 7300GT-vel készült. Ez lesz számára a búcsú.

 

 

Blogot írni első ránézésre nem nehéz. Aztán elkezd gépelni az ember, és olyan dolgokat ír le amik talán nem is publikusak. :) Éppen a Gigabyte GA-MA74GM-S2H alaplap dolgozik a tesztpadon. Lefutott egy 3D Mark 2005. Fura, ezúttal nem kellett kitörölni az ominózus állományt a system32-ből. Kellemes. Idővel megtanul annak örülni az ember ha minden elsőre klappol.

Nem tudom miért kell szidni az AMD-t. Jó gyors kis alaplap ez. Annak nem örülök, hogy zsebből kellett megvenni, de mindent egyenlőre nem kapunk a partnerektől. Visszatérve a teszthez. Minden olyan flottul megy, hogy lassan gyanús. Hol a buktató? Hol fog elhasalni a vas? Eddig sehol. Most vissza a teszthez, remélem az éjjel nyugodtan tellik, és hiba nélkül végzünk..