A tegnap tartott Exprert Computer partnernapon volt szerencsém beszélgetni az nVIDIA és az ATi-AMD kiküldött munkatársaival is, így van miről beszámolni. Persze ezek a beszélgetések nem hivatalosak és az most kikerülő anyagok sem vehetők készpénznek. Már csak azért sem, mert az AMD szerb embere már nem az első sörét itta, amikor leültem mellé, az esti fogadáson.

Az nVIDIA képviseletében ott lévő figura számos olyan dolgot mondott, amiről sajnos még a blogban sem szabad írnom, de volt néhány, publikálható infó is. Ilyen volt az, hogy az nVIDIA-t egy cseppet sem érdekli, mit csinál az ATi, úgyis ők a legnagyobbak és a leginkább tőkeerősek. A PhysX szerintük még akkor is élni fog, amikor a Havoc már csak egy rossz emlék lesz az AMD sikertelen kísérletei között. (Erre később azzal reagált az AMD embere, hogy mégiscsak furcsa, amikor a PS3-ban lévő GeForce kártya Havoc-ot használ).

Szintén publikus, de csak félhivatalos információ, miszerint a GeForce GT300-ról terjedő specifikációk finoman szólva is csak pletykák. Az NV-s pacák szerint nem csak a spec., hanem a név is kamu, az új GaForce új nevet fog kapni, ráadásul egy egészen új architektúrára épül majd. A kérdésre, hogy eddig mit csináltak, azt válaszolta, dolgoztunk az Ion-on és a Tegrán. Most hogy ezek kész vannak, több erőforrásunk marad az év végén érkező új diszkrét videokártyákra.

Este, az Holdudvarban rendezett fogadáson két a sarokban ülő és láthatóan unatkozó fazonra lettem figyelmes. Közelebbről derült ki, hogy egyikük a Csehországból érkezett Sapphire, a másik pedig egy szerb AMD képviselő. Remek, mondtam magamban és megtámadtam őket. Elsőként a HD 4770-ről kérdeztem őket, miért nem lehet kapni, tényleg vannak-e gyártási nehézségek? Állításuk szerint minden a legnagyobb rendben van, sőt, a HD 4770-hez készült chipek nem is a legjobb 40nm-es lapkák. Konkréten nem hangzott el, de a mondatokból lehetett érteni, hogy a legjobb chipek raktárba kerültek és várják, hogy leválthassák a HD 4870-et. Megtudtam azt is, hogy a HD 4750 kész van, sőt működik is, de addig nem akarják piacra dobni, amíg a HD 4830 és HD 4850 el nem fogy..

 

 

Beszélgettünk kicsit a mobil platformról is, kíváncsi voltam, mikor lesz utódja a Puma-nak. Legnagyobb meglepetésemre nagyon sokat hallhattam a Tigris és a Congo processzorokról, amik még az idén megjelennek. A 45nm-es gyártással készülő új mobile procik közül egyelőre csak a K8 alapúak kerülnek notiba év végéig, azonban jövőre már érkezik a K10-re (tehát Phenom II) épülő Champlain. Erről túl sokat már nem mondott a szerb úriember, azonban annyit elárult, olcsóbb és gyorsabb lesz, mint a konkurens Intel termék. A Champlain DDR3 vezérlőt kap, 45nm-en gyártják és akár 4 magos kivitelben is elérető lesz. További extraként hozzátette, szerintük a Windows 7 lesz az AMD igazi fellegvára, hiszen minden processzoruk támogatja a virtualizációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hardver-teszt.blog.hu/api/trackback/id/tr271150832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thEListener 2009.06.14. 01:17:58

"...az nVIDIA-t egy cseppet sem érdekli, mit csinál az ATi, úgyis ők a legnagyobbak és a leginkább tőkeerősek."

ez volt a kedvencem xD mekkora arcuk van, te jó ég... fejlesztések helyett átnevezgetéssel harmadjára is gerinctelenül megtévesztik a vevőket egy 2007-es vga-val, illetve a fejlettebb hd4000-es család az abszolút top kategóriát leszámítva mindenhol veri őket, de még így is fikázzák a konkurenciát. egy következetes, jóérzésű vevő ezek után le se köpi őket, nemhogy vásároljon tőlük
undorító egy cég. forza ati!
süti beállítások módosítása